Erdőfürdő

Lassíts. Lélegezz. Érkezz meg a természetbe.
Az erdőben más ritmus fogad.
A lépteid lassulnak, a figyelmed kitágul, és egyszer csak észreveszed azt, ami a hétköznapok rohanásában könnyen elveszik: a madarak hangját, a levelek mozgását, a fény játékát a lombok között, a talaj puhaságát a lábad alatt.
Az erdőfürdőzés nem túra és nem kirándulás.
Ez egy lassú, tudatos séta, amelyben nem az a cél, hogy eljuss valahová, hanem hogy jelen legyél abban, ahol éppen vagy.
A természethez való tudatos kapcsolódásnak számos jótékony hatását vizsgálták már. A kutatások szerint az erdőben töltött idő és az erdőfürdőzés többek között hozzájárulhat a stressz csökkentéséhez, a hangulat javulásához és a testi-lelki feltöltődéshez.Az erdőfürdőzés során különböző érzékszervi és figyelemgyakorlatok segítenek abban, hogy valóban jelen legyél. Nem kell teljesítened, nem kell semmit elérned.
Csak lassítani. Észrevenni. Érezni. Jelen lenni.
És bár együtt indulunk el az erdőbe, mindenki a saját útját járja.
A közös csend és jelenlét megtartó közeget teremthet, miközben mindannyian valami mást fedezünk fel önmagunkban és a körülöttünk lévő természetben.
Az alkalom végén, ha szeretnéd, megoszthatod a többiekkel, mit vittél magaddal az erdőből.
Lehet egy szó. Egy érzés. Egy felismerés. Vagy akár a csend.
Az erdőfürdő nem egyszerűen séta.
Lehetőség arra, hogy egy időre kilépj a megszokott ritmusodból, és visszatalálj ahhoz, ami benned van.
Szeretnél velünk lelassulni?Kövess bennünket Facebookon, és értesülj a következő erdőfürdőzés időpontjáról.Az erdőfürdőt vezetik:
Keresztényi Zili – facilitátor és nemformális képző
Bóka Ida – edukációs szakember

Labirintusjárás

A labirintus nem útvesztő.
A labirintus egy olyan ösvény, amely biztosan vezet – mindig a középpont felé.
Nincsenek rossz irányok, nincs tévút. Csak egy lassú, kanyargó séta, amely segít lelassulni, elcsendesedni és közelebb kerülni önmagadhoz.
A labirintusban minden fordulat lehet egy új felismerés.
Ahogy haladsz befelé, egyre inkább megérkezhetsz önmagadhoz.
A középpontban megállsz. Megérkezel.
Ez lehet a belső találkozás pillanata: önmagaddal, a kérdéseiddel, azzal, ami éppen benned van. Nem kell választ keresned. Nem kell semmit elérned. Elég jelen lenni.
Amikor elindulsz visszafelé, ugyanazon az ösvényen haladsz, mégis lehet, hogy már másként nézel a világra.
A labirintus szépsége abban is rejlik, hogy együtt járjuk végig az utat, mégis mindenkinek saját története van benne.
A csend, az együttlét és a közös jelenlét megtartó közeget adhat ahhoz, hogy mindenki a maga tempójában találkozzon önmagával.
„Hosszú időn át mások igényeit, érzéseit helyeztem a sajátjaim elé. A labirintus csendjében megszületett bennem a felismerés: van választásom. Lehetek önmagam, anélkül hogy másokhoz kellene igazodnom. A változás engedélyét vittem haza.” – Zsófia
Lépj be, és engedd, hogy a labirintus vezessen.
Nem kell keresned a kijáratot.
A labirintus vezet az úton.
Ez egy belső utazás, amely mindig visszavezet – önmagadhoz.
A labirintusjárás kísérője:
Keresztényi Zili
facilitátor és nemformális képző

Családállítás

Fedezd fel a családállítás erejét!
Érzed, hogy a múlt terhei még mindig hatással vannak rád?
A családállítás módszere segít megérteni és gyógyítani a családi dinamikákat, hogy felszabadultabban élhess!
Tapasztald meg a változást egy támogató közösségben, ahol a szeretet és a megértés áll a középpontban.
Csatlakozz hozzánk, és lépj a harmonikusabb élet felé! Ne hagyd, hogy a múlt beárnyékolja a jövődet!

Somogyi Hajnalka
063/759 63 78

mentálhigiénia

Hogyan történik a mentálhigiénés segítő beszélgetés?A mentálhigiénés segítő beszélgetés nem terápia, de terápiás hatású lehet, ami valódi megkönnyebbülést hozhat. Az első alkalommal ismerkedünk, és feltárjuk a problémádat. Amennyiben látjuk az együttműködés lehetőségét, megbeszéljük a folytatást.A beszélgetések során segítek rálátni az érzéseidre, és rendezni a gondolataidat. Empatikus figyelemmel kísérlek, miközben a lelki tartalmaidat tesszük láthatóvá. Kártyák, kavicsok, és egyéb eszközök segítségével mélyebben megértheted önmagad, így könnyebben eligazodsz az érzések és gondolatok útvesztőjében.Fontos tudnod: nem kapsz tanácsokat, de együtt hozzuk felszínre a saját, benned rejlő megoldásokat.Bátran jelentkezz jól esne egy ilyen jellegű segítség.

Szőcs Balassa Teodóra
Mentálhigiénés szakember
Szabadka
+381631553409
[email protected]

Bacsi Adrienn,
a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Mentálhigiénés segítő szakember képzésének abszolvens hallgatója
+381603147575
Szabadka
[email protected]

tevékenységek

Studio MoMent
Szabadka
Tolstojeva 3.
+381 621281550

[email protected]

KAPCSOLAT

Studio Moment Holisitic
Szabadka
+381 621281550
Tolstojeva 3.
[email protected]

Balassa Teodóra
+381631553409
Fotográfus, Masszőr, Körvezető, Facilitátor
[email protected]

Bóka Ida
Szabadka
+381 60 015 5893
[email protected]

Keresztényi Zili
+381 621281550
Közösségi facilitátor és képző
[email protected]

TÁMOGATÁS

A Studio Moment Holistic egy nonprofit civil egyesület.
A mi hajtóerőnk, hogy legyen Vajdaságban egy olyan hely ahol közösségek és egyének teret kapnak a kapcsolódáshoz és különböző programokon vehetnek részt.
Ha számodra is vonzó ez a misszió, várunk téged is nyitott szívvel.
Ha pénzbeni adománnyal támogatnád a stúdió fenntartását akkor itt megteheted:

STUDIO MOMENT
Udruzenje: Studio Moment Subotica
PIB : 113703537
Tolstojeva 3. Subotica
Dinar racun 190-59880-88
Devizni racun 190007080000040664
SWIFT: JMBNRSBG
IBAN: RS35190007080000040664
ALTA BANK

Studio Moment Holisitic
Szabadka
+381 621281550
Tolstojeva 3.

[email protected]

Kismama jóga

Várandósságod alatt is szeretnél biztonságosan mozogni és egy kicsit lelassulni?
A kismama jóga olyan kíméletes mozgásforma lehet, amely segít a testtudatosságban, a légzésben és a relaxációban.
- Komplikációmentes várandósság esetén
- Kismamáknak, egyéni igényekhez igazítva
- Nyugodt, támogató környezetben
Ha bizonytalan vagy, hogy számodra megfelelő-e, részvétel előtt egyeztess a kezelőorvosoddal.
Bejelentkezéshez írj üzenetet:
+381600155893
[email protected]

egyéni jóga

A magánórák során a jóga gyakorlását teljes mértékben a személyes igényeidhez és céljaidhoz igazítjuk.
Az ászanákat (pózokat) és pránájámákat (légzőgyakorlatokat) az aktuális edzettségi és stressz-szinted, az egészségi állapotod és a céljaid figyelembevételével gyakoroljuk.
A gyakorlás fókusza lehet például:
- nyújtás és mobilitás
- erősítés
- koncentráció fejlesztése
- légzés és pránájáma
- stresszkezelés
- meditáció
- ászanaelemzés és helyes beállítás
- egyéni gátak és korlátok oldásának támogatása
A magánóra egyik legnagyobb előnye, hogy a gyakorlás valóban rólad szól – a testedről, a jelenlegi állapotodról és arról, amire éppen szükséged van.
Egyéni óra: 1000 dinár
Bejelentkezéshez írj üzenetet:
+381600155893
[email protected]

INDIVIDUALNI ČASOVI

Tokom individualnih časova, praksu joge u potpunosti prilagođavamo tvojim potrebama, mogućnostima i ciljevima.
Asane (položaje) i pranajame (vežbe disanja) biramo u skladu sa tvojim trenutnim nivoom fizičke spremnosti i stresa, zdravstvenim stanjem i onim što želiš da postigneš.
Praksa može biti usmerena na:
- istezanje i pokretljivost
- jačanje tela
- razvoj koncentracije
- rad sa dahom i pranajamu
- upravljanje stresom
- meditaciju
- analizu asana i pravilno postavljanje tela
- podršku u prevazilaženju individualnih blokada i ograničenja
Jedna od najvećih prednosti individualnog časa jeste to što praksa zaista postaje tvoja – prilagođena tvom telu, tvom trenutnom stanju i onome što ti je u datom trenutku potrebno.Individualni čas: 1000 dinaraPrijavite se:
+381600155893
[email protected]

POWER JOGA

Utorkom i četvrtkom 9:00–10:00.ZAPOČNI JUTRO POKRETOM.
Probudi telo, razbistri misli i napuni se energijom za dan koji je pred tobom.
Na jutarnjoj Power Yogi očekuje te dinamična praksa koja povezuje pokret, disanje i snagu idealna za sve koji žele da dan započnu aktivno i sa više energije.
- 2x nedeljno
- pokret + snaga + fleksibilnost
- vreme za sebe
- savršen početak dana
Mesečni doprinos za grupne časove: 3000 dinaraPrijavite se:
+381600155893
[email protected]

Jóga

férfikör

Vajdasági FérfikörEgy férfiakból álló kör, ahol nem kell szerepet játszani.
Ahol lehet beszélni, hallgatni, kérdezni vagy egyszerűen csak jelen lenni.
A vajdasági férfikör célja, hogy teret adjon valódi emberi kapcsolódásra férfiak között.
Nem teljesítményről, megfelelésről vagy „ki az erősebb” versenyről szól, hanem arról, hogy őszintébben tudjunk jelen lenni önmagunkkal és egymással.
Beszélgetünk életről, kapcsolatokról, apaságról, elakadásokról, döntésekről, férfi szerepekről, célokról és arról is, amiről máshol sokszor nehéz.Néha csend van.
Néha humor.
Néha mélyebb felismerések.
Lehetőség arra, hogy kiszakadjunk a mindennapi zajból, és emlékezzünk arra, hogy nem kell mindent egyedül vinni.Ez nem terápia és nem vallási vagy spirituális közösség.
Inkáb egy emberi tér, ahol megtartjuk egymást figyelemmel, jelenléttel.
Ha szeretnél hozzánk kapcsolódni vedd fel a férfikör vezetőjével Keresztényi Zilivel a kapcsolatot!

Vízi jelenlét

Képzeld el, hogy kilépsz egy időre a hétköznapok rohanásából.
Te és a víz vagytok csak.
A természet ringat, a csend körülölel,
és lassan megérkezel önmagadhoz.
Nem kell sietned.
Nem kell megfelelned.
Nem kell semmit bizonyítanod.
Ez a néhány óra rólad szól.
Ha szeretnéd, beszélgetünk.
Ha inkább elcsendesednél, akkor csendben maradunk.
Te döntöd el, mire van szükséged, és milyen lesz az utad a vízen.
A helyszínt rugalmasan választhatjuk ki Vajdaságban:
Palicsi-tó, Tisza – Kanizsa vagy Zenta –, illetve a Topolyai-tó.
Az indulás időpontját is hozzád igazítjuk:
hajnalban, napközben vagy este, amikor a fények és a víz különleges hangulatot teremtenek.
Az alkalom időtartama: 3 óra.
Érkezhetsz egyedül, a pároddal vagy barátaiddal.
Engedd, hogy a víz vezessen.
A többit bízd rám.
Te mikor szeretnéd megtapasztalni ezt a ringatózó, természetközeli utazást?

Vízi jelenlétben kísérőd:
Keresztényi Zili
facilitátor és nemformális képző

SZŐCS BALASSA TEODÓRA


FDM masszázs


FDM masszázs az izom beburkoló hártya rétegét kezeli a fasciát.
Ebben fontos rétegben létrejött elváltozások több fajta fájdalmat, beszűkült testmozgást, égető, szúró, fájdalmat eredményezhet.
Már az első kezelésnél nagy valószínűséggel változást tudunk előállítani ha valóban fascia eredetű a probléma azmi az esetek nagy százalékban így van.
Az FDM jelen pillanatban a világon a leghatékonyabb manuális fájdalomterápia. Akut esetben, amikor töréssel nem kell számolnunk, a pácienssel azonnal megkezdhető a munka, lényegesen jobb minőségben gyógyul, mintha nem FDM-ezték volna. Krónikus helyzetben a fájdalom halmozódik,összegződik, ezt FDM-mel ésszerűen ki lehet bontani.Balassa Teodóra
gyógymasszőr, FDM terapeuta

Relax masszázs

Engedd el a mindennapok stresszét és engedd, hogy tested és elméd teljesen ellazuljon egy mélyreható relax masszázs során.
Kényeztesd magad egy órányi pihenéssel, mely során testi-lelki feszültségeid oldódnak, energiaszinted újra feltöltődik és frissen ébredsz újra az életre. Engedd, hogy tested és lelked egységben létezzen, hogy harmóniába kerülj önmagaddal.
Balassa Teodóra
gyógymasszőr

Gyógymasszázs

A masszázs az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy eltávolítsd az izomfeszültséget és a fájdalmat a testedből, és javítsd a vérkeringést. Egy jó masszázs nem csak hogy segít ellazulni, de serkenti az endorfinok termelését, ami jó közérzetet és boldogságot okoz. Az ízületek mozgékonysága is javulhat, aminek köszönhetően növekszik a teljesítményed és csökken a sérülések kockázata.Balassa Teodóra
gyógymasszőr, FDM terapeuta

Kismama masszázs

A masszázsnak rengeteg pozitív hatása van mint a testre mint a lélekre.
Áldott állapotban nagy szükségünk van a kényeztetésre, figyelemre, és bizony az izmaink lazítására is.
A kismama masszázs abban különbözik az általános masszázstól, hogy féloldalt fekve vagy ülő pozícióban van a páciens, illetve a derékre, talpra, hasra körültekintőek vagyunk.
Gyermekágyban szintúgy ami az anyának kellemes az közvetetten a babának is jó.
Balassa Teodóra
gyógymasszőr, dúla

Kinezio tape

- A kinezio tape egy rugalmas stabilizálás és egy folyamatos ingerlés az agynak amely segíti a fájdalom érzet nagyon gyors és erőteljes csökkentését, ezért az izmot, izületet engedi újra teljes mozgástartományát.
-Az emberi test keringési‐ és idegrendszerét befolyásolja
- Serkenti az öngyógyulási folyamatot, a szöveti regenerációt
- Kismamáknak is ajánlott derék, hát fájdalmak, nehéz has érzetre
-Serkenti a test fájdalomcsillapító folyamatait, tehermentesít
- Segíti az izomfunkciót, támogatja a vénákat, tartja az ízületeket, korrigálja a tartást
Masszázs 45 p és 15 perc kinezio tape felragasztásBalassa Teodóra
gyógymasszőr, FDM terapeuta

Balassa Teodóra
Szabadka
+381631553409
[email protected]


Szervezz nálunk tevékenységet, eseményt.

A terem Ideális segítő beszélgetésekre, egyéni kezelésekre.
A terem befogadó képessége max 15 személy.
Ideális csoportos foglalkozásokra, közösségi találkozókra.
A stúdió fotózásra, podcastekre felszereléssel is kibérelhető.A stúdiónak van kertje amit szintúgy lehet használni a bérlés ideje alatt.Felszerelés tartalmazza, asztal, székek, csészék, tea, kávé (becsületkasszával).Vedd fel velünk a kapcsolatot a részletekért.

Studio MoMent
Szabadka
Tolstojeva 3.
+381 621281550

[email protected]

[email protected]

Hétindító kismamakör és jóga – egy délelőtt, ami rólad is szólAnyává válni hatalmas változás. Testben, lélekben és a mindennapokban is. Ebben az időszakban különösen sokat jelenthet egy olyan közösség, ahol megállhatsz egy kicsit, kapcsolódhatsz más édesanyákhoz, és biztonságos térben beszélgethetsz arról, ami benned van.
A Studio Moment Holistic 6 alkalmas kismamaprogramot indít, ahol a mozgás és a lelki feltöltődés egymást kiegészítve kap helyet.
🧘‍♀️ 9:00–10:00 – Kismama jóga
Gyengéd, a várandósság időszakához igazított mozgás, amely segít ráhangolódni a testedre, a babádra és önmagadra.
☕ 10:00–11:30 – Kismamakör
Beszélgetés, megosztás, kapcsolódás és egy kis megállás a hétköznapokban. Témáink között helyet kaphatnak a várandósság testi-lelki változásai, az anyává válás, a félelmek, örömök, kérdések és mindaz, ami éppen foglalkoztat.
A két program együtt egy olyan biztonságos és elfogadó teret szeretne teremteni, ahol nem kell semmit „jól csinálnod” – egyszerűen csak jelen lehetsz. 🌸
📅 Kezdés: szeptember 21.
6 héten keresztül ,hétfőnként
📍 Tolstojeva 3., Subotica
📩 Jelentkezés szeptember 16-ig ezen a linken:
https://forms.gle/NdmQcKGMn3nqARkN9
👩‍🍼 Vezetik:
Balassa Teodóra – mentálhigiénés szakember, női kör vezető, dúla
Bóka Ida – kismama jóga oktató, edukációs szakember
Ajánlott adomány a 6 alkalomért 9000 din. Részletekben is fizethető.
✨ Légy jelen. Kapcsolódj. Töltődj!

Balassa Teodóra
Szabadka
+381631553409
[email protected]